Láng Balázs – esküvői ceremóniamester

ismerj meg!

Balázs Láng

Nyitottság, elfogadás és rugalmasság

Úgy vélem, ez a három szó jellemez leginkább, illetve ezzel a három fogalommal tudnám a legegyszerűbben leírni, hogy francia-magyar és adott esetben angol-magyar ceremóniamesterként miként is gondolok a szakmára. Nem mindegy, hogy honnan indulunk, mit látunk, miket tanulunk, milyen emberek formálják gondolkodásunkat az első harminc évünkben.

1986-ban születtem Budapesten egy csodálatos családba. Édesapám már akkor nyugalmazott egyetemi tanár volt, édesanyám kisvállalkozó. Szüleim már akkor látták, hogy a lehető legjobbat biztosítják számomra azzal, hogy már óvodás koromban beíratnak a Gustav Eiffel Budapest Francia Óvoda, Iskola és Gimnáziumba.
Való igaz, ha egy gyermek már egészen kicsi kortól foglalkozik a nyelvekkel, annál könyebben el tudja sajátítani egy adott nyelv vagy kultúra csínyját-bínyját. Remek tanáraim voltak, mind igazi pedagógus volt. Nekik köszönhetem, hogy megszerettem az angol, francia, spanyol és német nyelveket annyira, hogy később a Debreceni Egyetem falai között, angol és francia szakosként, nyelvtanár-fordítóként diplomázhattam. A német nyelvhasználatom azóta bár kissé megfakult, a spanyolt nem hagytam veszni, amikor tehetem használom.

2010-ben diplomáztam a Debreceni Egyetemen és habár Édesapám szavai csengtek akkor is vissza bennem („Kisfiam, csak tanár ne legyél”) természetesen az lettem. Csodálatosnak tartom a mai napig ha valaki gyerekekkel, diákokkal foglalkozik és taníthat.
Úgy éreztem a diplomaszerzés után, hogy szeretném elérni a szakma csúcsát – így lettem szinkrontolmács az ELTE EMCI képzésén – ennek köszönhetem könnyedségem és gyorsaságom a nyelvek közötti váltásban, melyet nem utolsó sorban hasznosíthatok esküvők cerebrálása alkalmával.

2011-ben ismertem meg a ceremóniamesteri szakmát, habár akkor ez még számomra egy érdekes elfoglaltságnak tűnt. Akkori mentoromtól, Bokodi Gábortól sokat tanultam, ő indított el ezen a pályán, és az elmúlt években kétnyelvű esküvőkre specializálódva angol-magyar ceremóniamesterként – illetve igény esetén francia-magyar ceremóniamesterként – vezénylem le a tőlem elvárt lehető legrugalmasabban és a legnagyobb szakértelemmel a magyar és külföldi párok nagy napját. Igaz ugyan, hogy az utóbbi években, túlnyomórészt, két- vagy többnyelvű esküvőket vezettem le, az egynyelvű, magyar esküvők is közel állnak a szívemhez és természetesen, azoknál is szívesen állok rendelkezésre.

Láng Balázs angol-magyar ceremóniamester